Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Desiré Regionális Kortárs Nemzetközi Színházi Fesztivál

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Theaterlab – Nyitott színházi műhely kritikusoknak

    Desiré Fesztivál 2013

    2013. november 23.
    Ez a műhely nem végső nagy igazságokat akar kimondani, hanem együttgondolkodásra hív. A műhely ideje alatt egy nyilvános blogot üzemeltetünk, ahol a jól sikerült, szerkesztett írások napvilágot látnak majd.

    Theaterlab – nyitott színházi műhely kritikusoknak - Sirbik Attila vezetésével a Desiré Fesztiválon.
    A színházi előadás nem csak addig tart, amíg felfogjuk és elbeszéljük, amit láttunk. Ez csak az első lépések egyike, amit az értelmezés követ, amelynek során lenyúzzuk a bőrt az előadás testéről, hogy szemmel láthatóvá váljék az erezet, az izomzat, a csontok és jó esetben a lélek.
    Ez a műhely nem végső nagy igazságokat akar kimondani, hanem együttgondolkodásra hív.
    A műhely ideje alatt egy nyilvános blogot üzemeltetünk, ahol a jól sikerült, szerkesztett írások napvilágot látnak majd.
    A kritikus, mondhatnánk, olyan macska, amelynek bent és kint is egeret kell fognia: hiszen unalomig ismételt toposza a kritikáknak, hogy a bírálónak egyszerre kell elfogultnak és elfogulatlannak lennie, egyszerre kell magáévá élnie-értelmeznie a művet és kívül maradnia rajta, biztosítandó a nyilvános ítéletalkotáshoz szükséges távolságot.
    Ha felkeltettük érdeklődésed, jelentkezz bátran!

    E-mail: info@kosztolanyi.org, vagy tel.: 024-557-471

    A műhely ingyenes.
    A jelentkezés 16 éven felülieknek szól.

    A műhelyt vezeti: Sirbik Attila, szakács, író, a Symposion c. folyóirat főszerkesztője

    theaterlab.blogspot.hu

    Kosztolányi Dezső Színház

    Kapcsolódó linkek

    • Theaterlab – Nyitott színházi műhely kritikusoknak
    • A Desiré Fesztivál oldala
    • Desiré Fesztivál a theater.hu-n

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Kosztolányi Színház Szabadka

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu