R & L, avagy a Mágusok Birodalma
Adams írása a Budaörsi Infóban
Nagy, de annál nemesebb fába vágta a fejszéjét a Latinovits Színház igazgatósága, amikor eldöntötte, hogy a budaörsi színházba már-már befásult felszínes szórakoztatást felváltja a pedagógiai jellegű, művelődést nyújtó előadásokkal. Puskin, az orosz romantika legzseniálisabb írója tollából származó történet (Ruszlán és Ludmilla)
Szegény költő, ha az előadásra feltámadna, nem ismerne rá a szerzeményére, ami egyáltalán nem csoda, hiszen Almási-Tóth András feldolgozása az online játék atmoszférájába helyezte a történetet, ahol a virtuális élet egyenrangúvá válik a realitással. Az internet korszakának eme címerállata nagyon is ismerős lehet kicsinek és nagynak, hiszen a mai fiatalság szocializációja sajnos egyre inkább a számítógép előtt folyik, s e tekintetben kritikai felhangokra is lehetőség nyílik, ha szatíraként tekintünk a műsorra.
Nagy Dániel Viktor, Mertz Tibor
Az előadás beharangozója éppen ezért enyhén sántít, hiszen a ’kalandjáték 10 éves kortól’ szlogent a futva olvasó ’10 éveseknek’-ként értelmezi, és apró gyermekeket is magával visz az előadásra, ahol a szakzsargonok felcsendülése (avatár, update, regisztráció, online, stb.) aligha mond valamit a gyerkőcöknek; még…
A kockulás – vagyis az életmódszerű képernyőbambulás – igen is közvetlen és aktuális viselkedés, aminek színrevitele igen csak időszerű. Éppen ezért az L & R, avagy Mágusok Birodalma a korszerűség súlyával nehezedik mind a nézőre, mind a rendezőre.
Íme, egy kis ízelítő az előadásról
Habár a szem szárazon marad, a díszlet és a színpad ’cseppet sem’; ugyanis szerepet kapott a harsány festék is a darabban, amiből bőven jut az előadókra és a falakra egyaránt. Az uralkodó szín ugyanis a fehér, az orosz hómezőket idéző unalmas sivárság valójában tudatos és ötletes: kellő kontrasztot biztosít a festékfröccsöknek, illetve szimbolizálják a virtuális játék-életmód egyöntetű semmitmondását a kívülállóknak.
Imai Ayane, Nagy Dániel ViktorA virtuális játék világa kimeríti a posztmodernitás fogalmi kereteit, hiszen semmi sem biztos állapot egy folyamatosan fejlesztés alatt lévő programban, az alfa és ómega maga számítástechnológia, amely mindent ural a virtuális valóságban, és ez a játék (szoftver) is csupán csak egy a sok közül, se vége, se eleje, csak a folyamat biztos. A Mágusok Birodalma, „ahol minden igaz, de semmi sem az”, szintén egy önkényesen választott virtuális valóság, ahol a mesterséges profilok, az avatárok a hús-vér felhasználójuknak kivetített mása, azonos értékrenddel, csupán csak más lehetőségekkel. „Avatár is én vagyok, csak valahol máshol!”, hangzik a döcögő identitása a felhasználónak, miközben jellemez vele lassan egy teljes generációt.
Hol máshol vetődne fel a szerelmi szál ebben a történetben, mint a világhálón?
Ha van valami nemzetközi, régiesen szólva internacionális hely a mai világunkban, akkor az internet bizony az; a cipangói avatár-lány mindenképpen finesznek minősül, mert kiválóan jellemzi ezt a helyzetet. Zseniális húzás a három gráciaként üzemelő karakterek más-más nemzetiségi nyelven való megszólalása is, még ha az eredeti Glinka operából is idéznek. A Basic English is létjogosult. Japán, orosz, angol, finn szavak röpködnek, miközben elmosódik a nyelviség határa, hiszen az interneten mindenki érti – vagyis sejti – mit mond a másik. Sajnos ennek is a nézőtéri kisgyermekek látják kárát, de majd felüdülnek, amikor az előadás végén, kint az udvaron maguk fröcskölhetnek festéket egy erre a célra felállított falra!
Nagy Dániel Viktor, Horváth Illés, Poroszlay Kristóf
A játékmánia olyannyira elhatalmasodik, hogy lassan összekeveredik a valóság és a virtualitás, áll a prospektuson. A két valóság közötti határvonal nagyon is jól kivehető a színészek mozgásából, bár ehhez megelőlegezett online játék tapasztalat szükségeltetik. Mégis áttöredezik ez a fal a három grácia jóvoltából, habár ki tudja, szándékosan-e, vagy sem, mindazonáltal ügyes húzás ez a dramaturg részéről. Meg aztán kultfilm-érzület is támadhat a nézőben a fehér környezet és egy programkarakter-figura atyáskodó kombinációjából – emlékszik még valaki a Mátrix Építészére? –, csak most minden egyes szót megérthetünk, ami ugyebár emel a hangulaton.
Ezek után láthatunk még gyűrűből ecsetet (mint fából vaskarikát), az avatár-romantika epidémiáját, Raszputyin hatású gonosz törpét, Excalibur eseményt, és akkora dekoltázsokat, amelyekben hajótörést lehet szenvedni. Minden adva van, hogy boldog-boldogtalan megtekintse az előadást, hogy utána egyöntetű jó kedvvel, és szellemi jóltápláltsággal járuljon a tapsviharhoz.
A színészi játék meggyőző, sőt, egyenesen szuggesztív. Az első pillanatoktól kezdve magával ragadja, elvarázsolja a nézőt, aki öntudatlanul is a színház "virtuális világába" kerül. Hű az előadás a színház névadójához, aki egymaga képes volt karizmatikus előadásával mindezt elérni még abban az időben, amikor még nem létezett online játék.