Háború után vagyunk. Az ország romokban, kő kövön nem maradt, falak és lelkek porig tiporva. Csak a vak Király hisz még a ragyogó palotában, a gazdag országban. Vak hitét állítja szembe a pusztulással, s a pusztulást hordozó Kísértővel, az ördögi Lovaggal, aki \"e tűztől és haláltól kiürített tájat telitölti a szennyes áradattal, mely a világ minden országa felől, északról, nyugatról és keletről, e középpont felé hömpölyög\".
A hideg ész reménytelen valóságot mutat fel, a vak hit áldozatokat követel. Marad a kopár, bölcs magány.
Dürrenmatt ritkán játszott drámája a néma hitet szembesíti egy hitetlen, jövőtlen idővel, és szorongva kérdezi, mi lehet az emberi válasz a szakadék fölött billegő világ kihívásaira: a kettészelt tornyokra, az áradatban fuldokló civilizációra, a fanatizmus tébolyára?