Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Átrium Film-Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Hírek

    • Átrium Film-Színház

      Ők cigánynak akartak születni

      A fiatal roma művészekből álló Tudás Hatalom társulatot Horváth Kristóf “Színész Bob” alapította 2013-ban. Első közös produkciójukkal a korai iskolaelhagyás jelenségére hívták fel a figyelmet. A Császi Ádám rendezésében készült videóklipet azóta több mint 160 ezren nézték meg, szókimondó szövege pedig még a Parno Graszt repertoárjába is bekerült.
    • Átrium Film-Színház

      Bodó Viktor kapja a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Német Központjának idei díját.

      Az ITI német központja 1985 óta ad át évente elismerést egy olyan színházi alkotónak, akinek a művei nemzetközi érdeklődésre tartanak számot. A díjat korábban megkapta – többek között – Pina Bausch, George Tabori, Tankred Dorst, Thomas Langhoff, Frank Castorf, Milo Rau, Christoph Marthaler és Anna Viebrock is.
    • Átrium Film-Színház

      Elkezdődtek A Krakken művelet próbái

      Január 3-án tartották a Kultúrbrigád és az Átrium következő bemutatójának, Mózsik Imre és Bodó Viktor A Krakken művelet című darabjának olvasópróbáját. A darab egy része ugyanis a színhelyül választott képzeletbeli ország nyelvén játszódik, amihez a szerzők egyedi nyelvet dolgoztak ki, nyelvtani alapvetésekkel és szótárral.
    • Átrium Film-Színház

      Megnyílt a Central Galéria első kiállítása

      A félelem megeszi a lelket premierje előtt nyílt meg az Átrium emeletén található új kortárs képzőművészeti kiállítóhely, a Central Galéria első tárlata, Somewhere over the Rainbow címmel, Alföldi Róbert 1940 és 1970 közötti színezettfotó-gyűjteményéből, illetve a művész saját, a technikára reflexióként készített alkotásaiból.
    • Átrium Film-Színház

      Alföldi Róbert Fassbinder klasszikusát rendezi az Átriumban

      Alföldi Róbert rendezése Rainer Werner Fassbinder 1974-ben bemutatott filmjének színpadi változata, amely egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal.
    • Átrium Film-Színház

      Átrium: indul az évad

      A Margit körúti Átrium augusztus 22-én már várja vendégeit, az Évadot augusztus 31-én Az Őrült Nők Ketrecével indítja a színház. Ismertető az októberi programokról.
    • Átrium Film-Színház

      Újra színpadon a Sirály az Átriumban

      A 2015-ben bemutatott Sirály ebben az évadban most tér vissza a budai teátrum színpadára az Átrium Film-Színházban Oszvald Marika, Kaszás Gergő, László Zsolt, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével.
    • Átrium Film-Színház

      A Terminal Workhouse és az Átrium Film-Színház bemutatója

      A Terminal Workhouse és az Átrium Film-Színház szeptember 21-én (A magyar dráma napján) közös ősbemutatóra készül. A Bábelna – Keleti Nyitás című kulturális ajándékkosár Tasnádi István színdarabja alapján készült.
    • Átrium Film-Színház

      Frissített válságkomédia – Az igenis, miniszterelnök úr! reagál a brexitre

      Az idei nyár megkerülhetetlen eseményeket hozott a brit politikában, hiszen a népszavazáson győztek a „brexit” pártiak, tehát az Egyesült Királyság népe úgy döntött, hogy ki szeretne lépni az Európai Unióból. E tény fölött nem hunyhat szemet egy olyan színházi komédia sem, amely a brit miniszterelnök egy napját meséli el.
    • Átrium Film-Színház

      Molnár Ferenc komédiája az Átriumban

      Megtartották Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjának olvasópróbáját az Átrium Film-Színházban. Az egyfelvonásos komédia főszerepét Alföldi Róbert játssza, az előadást Znamenák István rendezi, a premier november elején lesz.
    • Átrium Film-Színház

      Kultúrbrigád – Átrium Film-Színház évadnyitás

      Hagyományainak megfelelően, Az Őrült Nők Ketrece előadásaival nyitja meg a 2016/2017. színházi évadát a Kultúrbrigád. Majd új produkcióval készül, Molnár Ferenc Egy, kettő, három című komédiáját mutatja be Alföldi Róberttel a főszerepben a tervek szerint novemberben.
    • Átrium Film-Színház

      Lear – bemutató az Átrium Film-Színházban

      William Shakespeare Lear király című drámája nyomán a Duda Éva Társulat és az Átrium Film-Színház április 17-én bemutatja Lear című fizikai színházi előadást legendás előadások nyomán a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében -
    • Átrium Film-Színház

      Parasztopera Fesztivál az Átrium Film-Színházban

      Izgalmas fesztivált rendezünk a budai teátrumban. Április végén bajuszt öltünk, felszereljük bérelt szekerünket pántlikákkal és muskátlikkal, kitoljuk a Margit körútra és vendégül látunk öt kiemelten fontos Parasztopera előadást.
    • Átrium Film-Színház

      Hanem koncert az Átrium Film-Színházban

      Március 9-én különleges koncertre készül a csak csajokból álló HANEM zenekar. Az Átriumbeli koncert különlegességét most a vendégművészek adják. Az öt főből álló zenekart Molnár Piroska és Máthé Zsolt egészíti ki
    • Átrium Film-Színház

      NYÁRtrium - Könnyed szórakozás nyáron is az Átrium Film-Színházban

      „A kínálatot a nyári igényekre próbáltuk szabni, így alapvetően különleges szórakoztató előadásokat tűzünk műsorra, olyanokat, amiket a budapesti nagyközönség még nemigen láthatott. A nagy sikerre tekintettel a Vaknyugatot többször játsszuk nyáron is,
    • Átrium Film-Színház

      Kalauz Jutka – bemutató az Átriumban

      Beköltöznek az Átrium Film-Színházba az '50-es évek, Egri Márta és zenekara segítségével. Az Orlai Produkció március 5-i bemutatója egy zenei utazás lesz a '50-es évek világába örökzöld slágerekkel ...

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu