Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Ács Alajos Stúdió Szatmárnémeti

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Ötszörös vastaps a Miskolcon vendégeskedő Harag György Társulatnak

    2019. február 13.
    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata volt a meghívottja idén a Miskolci Nemzeti Színház által szervezett Határtalan Napok rendezvénysorozat.
    A 2013-ban útjára indított Határtalan Napok Fesztivál meghatározó szerepet tölt be a magyarországi színházi és a határon túli magyar színházi élet közti kapcsolat fenntartásában és erősítésében. Emellett lehetőséget teremt arra, hogy a meghívott színházi műhelyek mellett a nekik otthont adó város és megye szélesebb körű kulturális életébe is betekintést nyerhessen a miskolci közönség és a szakma.

    „Számos magyarországi színháznak van határon túli programja, de a miskolci rendezvény kiemelkedik ezek közül, hiszen nem csak a szatmári színjátszás értékeit tudtuk megmutatni, hanem betekintést nyerhettek a résztvevők Szatmárnémeti és Szatmár megye zenei, képzőművészeti és irodalmi életébe is. A miskolci színházzal alakuló partneri kapcsolatunk egyre erősödik, ennek részeként már vendégül láttuk őket a 2018-as TranzitFeszt keretében egy előadással, és ennek része a meghívás is erre az összművészeti fesztiválra, amely kulturális értelemben évek óta szisztematikusan bontja le a Trianoni egyezményben meghúzott határokat” – mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.

    A társulat és szatmári meghívottjai a Miskolci Nemzeti Színház impozáns épületének szinte minden játszóhelyét élettel töltötték meg a megyeszékhelyen töltött napok alatt, február 7. és 9. között.

    A hétszáz férőhelyes Nagyszínházat háromszor töltötte meg a társulat: két alkalommal A dzsungel könyve című musical szerepelt a programban, egy alkalommal pedig a többszörös fesztiválszereplő Shakespeare-művet, a Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas alkotó által rendezett Tévedések vígjátékát adták elő a szatmáriak.

    A Játékszínben a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című előadás alapozta meg a fesztivál hangulatát az első napon, majd a másodikon a Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodráma engedett betekintés a színészek őrlődő, olykor válságokkal terhelt, már-már tudathasadásos állapotaiba.

    Az épület Kamaratermében Fátyol Rudolf, a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója és a FOURever kamarazenekar adott nagy sikerű koncertet, a nézői társalgóban pedig Szemák Zsuzsa festőművész, Nyiri Zoltán festőművész és Muhi Sándor grafikusművész tárlatát tekintették meg sokan – és tekinthetik meg március 14-ig az előadásokat látogatók.

    Szatmárnémeti és a megye irodalmi életének fontos szereplői, is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra: Kereskényi Sándor irodalomtörténész visszatekintését követően Végh Balázs Béla irodalomtörténész mutatta be a megye irodalmárainak alkotásaiból összeállított válogatás-köteteket. Simonfi József, Fischer Botond és Elek György, lírai és prózai művek alkotói néhány saját írásból idézve mutatkoztak be a résztvevőknek.

    Kapcsolódó linkek

    • Tévedések vígjátékaTévedések vígjátéka
    • A dzsungel könyveA dzsungel könyve
    • BurundangaBurundanga

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmári színház
    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu