Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Réti Erika

    színész

    Életrajz

    Születési dátum:
    1944. máj. 17.

    Születési hely:
    Miskolc

    Tevékenység:
    színész

    „1962 és 1969 között a miskolci Nemzeti Színház, 1969 és 1979 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja voltam. 1979-től vagyok a kecskeméti Katona József Színház tagja. Már kislány koromban, nagy fantáziával megáldott JÁTÉKOS voltam. A húgommal teremtettünk magunknak egy külön mesevilágot, ami segített az életünket szebbé tenni. Természetesen ilyenkor nagyon gazdagok voltunk, szép kastélyban laktunk, ahol mindig én voltam a királynő, testvérem az összes mellékszereplő. Ezek a mesék arról szóltak, hogy segítünk a szegény embereknek, boldoggá tenni, örömöt adni! Ez azóta is folyamatos. Nagyon szerencsés vagyok, hogy most is és ez előtt is gyönyörű kastélyban játszhatom tovább! Egyik kedvenc íróm, Tamási Áronnal szólva: „Azért vagyunk a világon, hogy otthonra leljünk benne” Mi ezt itt Kecskeméten találtuk meg. Itt sikerült felnevelni gyermekeinket (Viktória, Gergő), unokáinkat (Ádám, Dalma, Máté, Lora, Zsombor és Benjamin). Az ő „szárnyra bocsátásuk” nagy erőt ad nekünk, remélem jól segítettünk megtanítani „repülni” őket.”

    Díjak:

    A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja

    Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje
    Katona József-díj
    Megyei Prima-díj 2013
    Pék Matyi-díj 2010
    Bács-Kiskun Megye Művészetéért-díj 2009
    Aase-díj 2002
    Gobbi Hilda Életműdíj
    Bács-Kiskun Megye Művészetéért Díj
    Az évad színésznője 2002, 2004
    Katona József-díj 1998
    Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1996
    Déryné-díj 1993

    Főbb szerepei:

    Roxane (Rostand: Cyrano de Bergerac ), Stella (Crommelynck: A csodaszarvas ), Osztrigás Mici(Feydeau: Osztrigás Mici), Lady Milford (Schiller: Ármány és szerelem ), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom ), Polly (Brecht- Weill: Koldusopera ), Cecília (Kálmán: Csárdáskirálynő ), Ellen (Schisgal: Szerelem, óh! ), Corinna (Hervé: Nebáncsvirág ), Iduna (Burkhardt: Tűzijáték ), Nicole (Moliere: Az úrhatnám polgár ), Polgármesterné (Gogol: A revizor ), Nő (Gelman: A pad ), Doris (Slade: Jövőre veled ugyanitt ), Laura (Örkény: Macskajáték ), Elmira (Moliere: Tartuffe ), Ágnes (Pozsgai: Törődj a kerttel ), Martha (Albee: Nem félünk a farkastól ), Ettinger Manyi (Rejtő Jenő-SándorJenő: Aki mer, az nyer), Nevelőnő (Büchner: Leonce és Léna),Gonoszné (Tóth Ede: A falu rossza) Töttösy Melinda (Ábrahám-Kelér-Harmath-Szilágyi: 3:1 a szerelem javára), Maria Giannutri, a család feje (Pianosa: Mert a mamának így jó), Albequerque hercegnő (Victor Hugo: Királyasszony lovagja),Tanácsosné, városi özvegy (Wyspianski&Ady/Bodolay: A magyar menyegző)Karcsi néni (Pozsgai Zsolt: A szörny és a szép) Sárbogárdi Jolán (Parti Nagy: Ibusár ), Fruzsina házasságszerző (Moliere: Fösvény), Margret, a dada (Strindberg: Az apa),Irinoy grófné (Kálmán Imre: A cigányprímás), Ságiné ( Eisemann-Somogyi- Zágon: Fekete Péter), Ursula (Shakespeare: Sok hűhó semmiért),Millerné (Schiller: Ármány és szerelem) Concetta, a dajka (Taviani-Morricone-Bodolay: Előre hát fiúk), Juno (Offenbach:Orfeusz az alvilágban), Luisa (Feydeau: Meglőttük a fényes sellőt), Kamilla (Spiró: Liliomfiék az Alföldön), Anya színésznő (Ács János: Casanova nuova), Montague-né (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Margit királyné (Gombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő), Marcellina (Beaumarchais: Figaro házassága), Fejedelemasszony (Hervé: Nebántsvirág), Olivarez hercegnő (Schiller: Don Carlos), Nagymama, Farkas, A bolygók királya (Maeterlinck: A kék madár), Szomszédasszony; Jászai mari, a Nemzet nagyasszonya (Zerkovitz-Szilágyi. Csókos asszony), Nagymama, Öregasszony, Haramia asszony, Manó (Zalán Tibor: A shówkirálynő), A kisfiú meg az oroszlánok (Szilvia), Bob herceg (A királynő), Finito (Özvegy Vecserák Károlyné, Blondin anyósa), Kecskeméti Kiskondás (Disznómama), A windsori víg nők (Sürge asszony), Montmartre- i ibolya (Durandné, Camille)

    Filmek:

    Valahol Oroszországban, Néma Levente, Mire megvénülünk, Egy úrlovas története, Patika, Csocsó, A pályaudvar lovagjai
     

    Réti Erika
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu