Portré
Illés Györgyi
Életrajz
1968. július 8-án született Budapesten. Házas, két gyermeke van, Dániel (1995) és Anna (1999).
A Színház-és Filmművészeti Főiskola színész szakán 1990-ben diplomázott. 2002-ig a budapesti Katona József színház tagja volt, ahol jelenleg is vendégként játszik és beszédtréneri feladatokat lát el.
2000-től napjainkig a Színház-és Filmművészeti Egyetem beszéd tanszékének egyetemi oktatója.
2003-tól 2006-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója volt az ének, egyházzene, karvezető tanszékeken.
2005-ben jelent meg a Beszéd1. Integrált színészi kommunikáció (Escript kiadó) című könyve.
2007-ben doktorált az “Új beszédpedagógiai tematika az integrált színészoktatásért a Színház-és Filmművészeti Egyetemen" című munkájával, melyben felvázolta módszerét az egyetemi beszédtechnika oktatás megváltoztatásáért.
2007-től a beszéd.hu internetes hírportal beszéd-kommunikáció rovatának vezetője.
Fontosabb beszédpedagógiai munkái:
- Gilgames (rendezőtanár,Katona József Színház, Kamra 2005)
- Istar pokoljárása (rendezőtanár, SZFE , 2006)
- Ház Na’Conxypanban (rendezőtanár, SZFE, 2007)
- Montágh Imre Mesterkurzus (előadó, Seneca Stúdió 2007)
Fontosabb színházi szerepei:
Színház-és Filmművészeti Főiskola:
- Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Kattrin, néma lány)
- Moliére: Tartuffe (Elmira)
- Goldoni: Chioggiai csetepaté (Libera)
Pécsi Nemzeti Színház:
- Shakespeare: Szeget szeggel (Izabella)
- Synge: A nyugati világ bajnoka (Pegeen Mike)
Katona József Színház, Budapest:
- Goldoni: Az új lakás (Rosina)
- Kárpáti Péter: Akárki (Erika)
- Friel: Pogánytánc (Agnes)
- Pirandello: Ma este improvizálunk (több szerep)
- Csehov: Cseresznyéskert (Sarlotta Ivanovna)
- Halász Péter: Önbizalom (Trixi)
- Garaczi László: Prédales (Erika)
- Gombrovicz: Yvonne, burgundy hercegnő (Nagynéni)
- Shakespeare: A vihar (Ceres)
- Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról (több szerep)
- Goethe: Stella (Postamesternő)
- Spiró György: Koccanás (Feleség)
- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde ( Fejedelem)
-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György