Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Gergye Krisztián

    színész koreográfus koreográfia rendező díszlettervező mozgás társalkotó koncepció térinstalláció társkoreográfus dramaturg látvány társrendező divattervező szöveg

    Életrajz

    Gergye Krisztián 1996-ban találkozott először a tradicionális jávai szakrális tánc speciális formanyelvével. Mestereivel rendszeresen fellépett tradicionális táncosként keleti kulturális rendezvényeken. A 1997-ben Csabai Attila Kortárs Táncműhelyéhez csatlakozva részt vett a KOMPmÁNIA Társulat tréningjein is, ahol megismerkedett a klasszikus balettel és modern tánctechnikákkal is. Számos kortárs formációban vesz részt táncművészként, Ágens állandó alkotótársa, 2001 óta pedig önálló előadásokat is létrehoz.

    „A tradicionális jávai tánc az emberi, ’civil’ érzelmek visszaszorításával ad lehetőséget az isteni idea figurájának megjelenüléséhez. A kortárs jávai tánc formanyelve azonban a legmélyünkben lakozó elfojtott vágyak, titkos emóciók felszínre hozatalából építkezik. A jávai tánc sajátos meditációja maga a középút. Az, hogy mennyire tudok belehelyezkedni, tökéletesen megmutatja emberi hibáimat. A kortárs viszont a legszélsőségesebb létállapotaimra mutat rá. Azok kiélése és megtapasztalása ad viszonyulási lehetőséget a középpont harmóniájához.”

    Egy koncerten hallotta először Ágenst énekelni. Akkor, tizennyolc éves fejjel fogalmazódott meg benne, hogy úgy táncoljon, ahogy Ágens énekel. Így találkozott (1996-ban) a tradicionális jávai tánccal. Két évvel később Darmasisswa ösztöndíjat nyert és Jávára utazott, hogy ősi indonéz táncművészetet tanuljon, és többek között a Yogyakartai Szultánátus udvarában (KRATON) is fellépett.


    2001 óta koreografál és rendez. A tradicionális és kortárs műfajok ötvözéséből kialakított, csak rá jellemző egyedi táncnyelvet képvisel. Magyarországon eddig 26 produkciót hozott létre önállóan, és a kortárs tánc szinte összes jelentős társulatánál táncolt vendégművészként (pl. Frenák Pál Társulat, Bozsik Yvette Társulat, Finita La Commedia, KompMánia, Duda Éva és Árvai György előadásaiban). Az összes kortárs táncművészetet befogadó színházban, helyszínen megfordult bemutatóival (Trafó KMH., MU Színház, Szkéné Színház, Nemzeti Táncszínház, Millenáris Teátrum, Thália Színház, Műcsarnok, Szépművészeti Múzeum, Merlin Színház). Munkáit számos díjjal jutalmazták: Legjobb táncos a VIII. Alternatív színházi Szemlén (2002), Legjobb Koreográfus az I. SZASZSZ-on (2003), Pro Futuro Díj a Veszprémi Fesztivál szerepléséért (2003).

     

    A MU Színház új programsorozatának első epizódja volt 2005 novemberében Gergye Krisztián egyhetes összművészeti montázsa. A "mindenhol jó, de legjobb a paradicsomban" című előadás (ami itt a hatodik napon került először színre), azóta több fesztiválon kiemelkedően szerepelt, a 2006-os SZASZSZ-on díjat is nyert.

     

    Jelenleg társulatával, a GK Impersonators (not just dance company)-val dolgozik.

     

    Saját táncszínházi produkciói mellett Ágens kortárs operaénekesnő állandó alkotótársa. A műfajok közötti átjárások lehetőségeit kutatva rendezett tánckoncertet, kortárs táncoperát, koreografált színházi és operaelőadásokban, hangversenyeken.

     

    Egyre több alkalommal koreografál prózai művekben is. Dolgozott Forgács Péter Turandotjában (Új Színház), Ágens Aqua Toffana-jában (Művészetek Palotája) és Valló Péter Csongor és Tünde rendezésében (Nemzeti Színház), Alföldi Róbert versailles-i operarendezésében, és a szilveszterkor a Bárka Színházban bemutatott A Szentivánéji álom című előadásban, amelyben játszik is..


    2006 nyarán a Sziget Fesztiválon mutatta be Egon Schiele-szólóját EGONEGONEGON címen, amit szeptembertől a Közép-Európa Táncszínházban játszik. Az évad kezdetén Ágens Plastic-Fantastic-Bombastic című Őszi Fesztiválos bemutatóját koreografálta. 2006 novemberében Árvai György új előadásában, a Pre Actioban működött közre.

     

    2007. február 7-én, 19 órától a Nemzeti Táncszínházban lesz nagyszabású premiere a nagyszínpadon kilencvenkilencperc címmel, melyet a Közép-Európa Táncszínházzal közös produkcióban készít.

    Gergye Krisztián
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu