Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Erdély Andrea

    színész

    Életrajz

    1984. augusztus 2-án születtem Újvidéken. Gyermekkoromban volt egy farkaskutyám. Később az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakán végeztem Hernyák György osztályában. 2006 őszétől a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színésze lettem. Játszottam a kecskeméti Katona József Színházban, a Forrás Színházban és a szabadkai Népszínház szerb társulatánál. Szerepeltem Vladimir Paskaljević Đavolja varoš c. filmjében. Színészi képességeimet az elmúlt évek folyamán a Kosztolányi Dezső Színházon kívül különböző műhelymunkák során is igyekeztem fejleszteni. Voltam a kanadai Richard Nieoczym, a kanizsai Nagy József és a belgrádi Dalija Aćin workshopjában. Többször dolgoztam Varga Henriettával és Döbrei Dénessel. Most egy törpe uszkárom van.

    A legfontosabb emberek számomra:
    Urbán András – ő az első rendező, aki engem látott és nem valaki mást énbennem
    Varga Heni – akitől megtanultam, hogy ha valaminek nem ott a helye, de ott van, akkor annak az a helye.
    Döbrei Dénes – akinek az állandó kereső, megoldáshoz soha nem jutó életmódja közel áll hozzám.
    Diana Radosavljević Milović díszlettervező – akinek a rendíthetetlensége példaértékű.
    Richard Nieocyzm – aki ráébresztett a magam és mások iránti felelősségre.
    Perovics Zoltán – aki annak a szólásnak a megtestesítője, hogy: Határ a csillagos ég!
    Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek, Béres Márta - a színésztársak, akikkel sokkal mélyebb szálak fűznek össze, mint szakmai vagy baráti kapcsolat... akikkel együtt neveltük egymást, és akiknek hálás vagyok azért, hogy ilyenné neveltek.

    Díjak

    2008-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSzT) kollégáival (Béres Mártával, Mészáros Árpáddal és Mikes Imre Elekkel) együtt különdíjat kapott a szakmai zsűritől az Urbi et orbi előadásban nyújtott művészi teljesítményért.

    2009-ben a jagodinai komédifesztiválon (38. Pozorišni festival "Dani komedije" u Jagodini) a Terápiában nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb fiatal színésznőnek járó díjat.

    2010-ben a Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiváljának különdíja a The Beach c. előadás színészeinek (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek)

    2010-ben a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSzT) a legjobb fiatal színésznőnek járó díjat kapta

     

    Jelölések

    A 2008-2009-as színházi évadban Pataki gyűrű-díjra jelölték a Turbo Paradiso-ban nyújtott alakításáért.

    Interjúk

    Közös díj, közös szenvedélyük a színház - Címlaptörténet (Tarka Világ, 2010. július)
    Az őszinteség és a meglepetés tudatosságával (Fidelio, 2010. augusztus)

    Erdély Andrea
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu