Mérhetetlenül hosszú szereplista van, próza, operett, musical, film, sorozat, szinkron. Klasszikus és modern darabokban játszott , táncolt és énekelt és csak egyszer rendezett. 

2021-ben mutatták be az Éless színben Márai Sándor A kassai polgárok című darabját az Ön rendezésében. Régi vágya volt,hogy létrehozzon egy előadást?
     –   Tordy Géza barátom csábított, amikor Veszprémben volt főrendező, hogy  menjek és bármit rendezhetek, amit csak akarok. Akkor még nekem nagyon  jól ment a szekér, mint színész el voltam látva munkával, minek menjek vidékre, gondoltam, maradtam Budapesten. Megbántam. Aztán, amikor végre alkalom nyílott arra, hogy rendezzek, az előadást nem tudtuk sokat játszani, Oszter Sándor meghalt és utódja, Korcsmáros György is csak néhányszor lépett színpadra. Előbb kellett volna kezdenem a rendezést.

Megpróbáltam összeszámolni, hány darabban játszott, mennyi filmet forgatott, kudarcot vallottam. Szinkronszerepeinek se szeri se száma. De, hogyan is kezdődött ez a sikeres pálya?
     –   A Radnóti Gimnáziumban kedves tanárnőm, Sándor Vera fedezte fel, hogy szeretek verseket mondani. Sorra nyertem a szavalóversenyeket. A tizennegyedik kerületben a lányoknál Szegedi Erika, a fiúknál én lettem az első. Így hamarosan eldőlt, hogy jelentkezem a Főiskolára. Békés András és Sulyok Mária osztályába kerültem. Emlékezetes volt Béres Iliék – ők fölöttünk jártak –, egyik vizsgaelőadása az Ahogy tetszik. Harmadévesen, Kozák Andrással és Szilágyi Tibivel játszhattunk benne, én Vili voltam, a parasztlegény. Vámos László rendezte.

Úgy tudom, Vámos László kiemelkedő szerepet játszott az Ön életében.
     –   A negyedéves vizsgaelőadásunkat is ő rendezte. A Magyar Elektrát játszottuk, Almási Éva volt a címszereplő én Aegistus szerepét kaptam. Amikor Vámost kinevezték az Operettszínházba, oda hívott. Az első szerepem egy új magyar musicalben, Lendvay Kamilló  Knock out  című darabjában volt, egy nagypofájú bokszolót játszottam. Felföldi Anikó és Lehoczky  Zsuzsa voltak a partnereim. 1968-ban szerződtem az Operettbe, ez a szezon elején lehetett, a végén pedig bemutattuk a  West Side Story-t , én Bernardo szerepét 197-szer játszottam és csak azért nem többször, mert elszakadt a térdszalagom egy futballmeccsen és nem tudtam többet táncolni. De korábban voltam Higgins a  My Fair Lady-ben, Cliff a  Kabaré-ban.és  Bánó, a cigányrendőr Csemer Géza Piros karaván-jában. Nagyon szerettem, jó szerep volt.

Ezek szerint, sportolt is a színjátszás mellett?
     –   Nem voltam profi futballista, csak szerettem focizni, semmit sem versenyszerűen, de teniszeztem, pingpongoztam, vívtam, rövidebb ideig, de mindig sportoltam valamit.

Sok karakterszerepet játszott, de volt egy kiugró sikere a József Attila Szinházban Melyik is volt az?
     –   A térdszalagos balesetem után, amikor már járni tudtam, Seregi László meghívott a József Attila Színházba a Cyranoba, Christian szerepére. Fülöp Zsigmond volt Cyrano, Bodnár Erika Roxane. A színházi világban Christian úgy volt elkönyvelve, hogy rossz szerep, nem szimpatikus figura. Demeter Imre, a Film Színház Muzsikában nagyon megdicsért, én kaptam a legjobb kritikát.

Vámos László az Operettszínház után a Nemzetibe került főrendezőnek. A kinevezése után is megmaradt a jó kapcsolatuk?
     –   A kinevezése után rögtön szólt nekem, hogy igényt tart rám, de nem vihet át azonnal, mert azt a fociban „játékoscsábításnak”  hívják, maradjak még egy évig s utána szerződtet. Akkor én 40 év körüli voltam és azt hittem, na most jönnek a nagy prózai szerepek. Hát,nem jöttek! A Nemzetiben sok gondja-baja volt, nem tudott rám figyelni.

Köztudott, a Nemzeti azóta is furcsa formáció a színházak között, kimagasló állami támogatás mellett  a műsorterv  a színházlátogatók körében erősen vitatott. Ön nem érezte jól magát, Hogy döntött?
     –   Elszerződtem a József Attilába, Iglódi hívott, nagyon jó szerepeket osztott rám.

1991-től ismét a Nemzetiben játszott. Magam is láttam a Csíksomlyói passió Krónikás szerepében, az előadás évekig nagy sikerrel ment, külföldön is játszották. Az ön szerepe különösen alakult „idegen földön”,  sajátos pluszt nyújtott a külhoniaknak. Árulja el, mi volt az az ötlet, ami unikálissá tette vendégjátékukat?
     –   A Krónikás papja, afféle tanára a faluközösségnek, elmeséli a Bibliában történteket és időnként belép a cselekménybe. A szerepet én Lengyelországban lengyelül, Franciaországban franciául, Olaszországban olaszul, Németországbaan  németül mondtam el. A szöveg magyarul is nehéz, régies nyelvezetű. Le Havre-ban  szünetben feljöttek az öltözőbe 56-os magyarok, akik már 30 éve éltek Franciaországban és azt mondták a kollégáimnak, hogy nem is tudták, hogy egy francia színész is van a darabban.
Úgy látszik, jobb volt a kiejtésem, mint nekik három évtized után.Az idegen szöveg természetesen le volt írva a kezemben levő Bibiiában, kívülről mondani nagy feladat lett volna. Jó nyelvérzékem van, de volt lengyel, francia, olasz tanárom, aki segített, német nem kellett, megoldottam magam.

Szép tisztelgés volt a vendéglátó ország nézői számára, a hazai kritika beszámolt róla?
     –   Nem, ez itthon nem derült ki, azok tudták, akik benne voltak az előadásokban, Kerényi ötlete volt, akkor még jó rendező volt! A nyelvérzékemet tekintve, egyszer valamelyik  kis színházban Pesten eszperantóul is játszottam, úgy emlékszem Pathó Pistával, egy kétszemélyes darabban.

1991-töl ismét a Nemzeti Színház tagja, de sokat forgat, filmekben, sorozatokban tűnik fel. Éless Bélánál először Budaörsön lép fel, majd követi az újabb játszóhelyekre egészen barátja haláláig. Hiszen a revelatív rendezést is neki köszönheti. A Nemzetiben egyre kevesebbet lép színpadra, de persze marad a nagy szerelem, a szinkron! Általában a riporterek azzal kezdik – méltán –, hogy milyen szép orgánuma van! Volt a családban másnak is ilyen összetéveszthetetlen hangja?
     –   Apámmal, aki orvos volt otthon sokszor összetévesztettek a telefonban. A Ben Hur-t, amiben Charlton Hestont szinkronizáltam gyakran vetítik valamelyik adón karácsonykor. Az Oscar díjas Ben Kingsleynek vagy Treat Williamsnek és sok más művésznek adtam a hangom. Évente ötven-hatvan filmben. Szeretek szinkronizálni, de persze már a szakma sem a régi, erősen degradálódott. Sok kis stúdióban önjelőlt rendezők és hangmérnökök dolgoznak, olykor amatőrökkel. Régen együtt volt a csapat, levetítették a filmet, néha egy hétig dolgoztunk a filmen. Komoly munka folyt és művészi eredmény lett a vége. Most néhány óra alatt külön vesznek fel mindenkit és összevágják. Nem is látjuk egymást a kollégákkal.

Beszéltünk a pályájáról, de szeretném, ha kicsit beavatna a magánéletébe is!
     –   Házasember vagyok, a harmadik feleségemmel élek, az utóbbi 15 viharos évben mellettem állt. A viharok az egészségem terén jelentkeztek és nélküle nem tudtam volna végigscsinálni a kezeléseket. Közös gyerekünk nincs, feleségemnek az előző házasságából van egy fia, nekem az elsőből van egy fiam és most már két unokám, a másodikból született egy lányom, aki az Európai Bizottságnál dolgozik Brüssszelben környezetmérnökként. A 13 éves fiúunokám születésnapját nemrég ünnepeltük. A kislány unokám az Elsabeth című musicalben gyerekszereplő az Erkel Színházban.

Akkor talán ő lesz az utód, folytatja a pályát?
     –   Már belekóstolt, három reklámfilmben szerepelt!

Összegzésül, én egy boldog , elégedett emberrel beszélgettem?
     –   A pályámon nem vagyok nagyon csalódott, jó visszanézni, sok jó szerepem volt jól érzem magam a bőrömben. Ma is sokat játszom, no nem a szinpadon, hanem a pókerasztalnál, kártyázni, tippmixelni szoktam, általában minden játékot szeretek. Ha azt kérdezné, mit csinálnék másként, biztos lenne min változtani, de  én nem rágódom azon, hogy miért csak Jászai díjam, meg Aase díjam van, míg más kollégák több elismerésben részesültek. Nem törleszkedtem, könyököltem, szívvel-lélekkel tettem a dolgom. Hosszú pályámon voltak kisebb szerepeim, de nagy sikereim is, amikkel magam is elégedett voltam, jóérzéssel gondolok vissza rájuk.
Ebben a korban  az embernek már vannak egészségügyi problémái, csak ne legyenek túl nagyok, ne akadályozzanak semmiben.

Tekintve, hogy a beszélgetésünk telefonon zajlott, meg kell mondanom, kicsit az volt az érzésem, mintha hangjátékban lennék. Szeretnék a megnyerő, szép hang gazdájával máskor is interjúzni. Köszönöm.

Címkép: Dallos Szilvia: Utószinkron, rendező: Iglódi István – Tivoli