Senki sem tudott úgy derékból kissé meghajolva, méltóságát megőrizve köszönni, vita közben társaságban végtelen eleganciáját megőrizni, hölgyekkel bánni, mint ő. Intellektuális színész – mondták, de én azt mondom, univerzális. A finom úrtól a játékosságra kaphatóig minden karaktert természetesen, tökéletes átéléssel ábrázó színész volt, töretlenül a Művész Színházi debütálásától fogva színpadon, filmen egyaránt. Rajongva szerette a publikum, de Darvas Ivánt az egész művész világ szerette. A bolondos Liliomfi, a  kikapós Mátyás király, az Új Dollárpapa slemilje, a Gilgames-film kórházi betege, a Szerelem börtönviselt hazatérője és száz más szerepe jut eszembe, ahogy a nagy alakítás is,  Gogol őrültje, a színjátszás csúcsa…  Látom Asztrov doktorként az esti csendben Ványával,amint azt mondja: Igen, pajtás. Két rendes lajtejner ember volt az egész járásban, te meg én. De alig egy évtized alatt beszívott minket a lenézett nyárspolgári mocsár…

És látom a Bakaruhában Bara Margittal abban a fájdalmasan kínos jelenetben, amikor a szép cselédlány rádöbben, hogy kit hitt ő falusi legénynek…Mert az ott a zsúr asztalnál, az a fiatalúr…. És Süskind monodrámája? Amiben ziláltan, azzal a nagybőgővel. Az ironikus, tragikus  vallomás életről, művészetről… S ebben is a maga bölcsességével,  azzal, amivel midig is élt a pályán és az életben. Darvas Iván….  Valóban a nemzet színésze.